Aaron Pain


 ​Sziasztok! 

Első sorban szeretném megköszönni, hogy itt jársz. Kezdő íróként és költőként viszonylag nehéz eljuttatni az általam kreált tartalmakat az érdeklődnek. 

Jó pár évvel ezelőtt elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne írni valami egyedi és még a piacon nem jelenlévő stílusú könyvet. Ezt el is kezdtem, viszont sajnos idő és később ihlet hiányában nem jutottam vele messzire. Később volt szerencsém próbára tenni magam rövidebb történetekkel a TheVR Fórumán, amit alapvetően pozitívan fogadtak a Fórum olvasók, így vettem a bátorságot, hogy egy számomra még ismeretlen, de nagyon vonzó lehetőség felé nyissak. Ez nem más volt, mint amit most is láthatsz, a blog, amit létrehoztam és azóta is folyamatosan bővítem a tartalmát.

Elsődlegesen úgy gondoltam, hogy írni fogok csak, verseket, rövidebb történeteket, illetve elindítottam egy olvasók által alakított, a korábbi "Harcos képzelet" könyvek szerű történetet. Jelenleg sajnos ez a projekt szünetel, de nem vetettem el a befejezést. Később arra gondoltam, hogy ez platform több mindenre is jó lehet, akár arra, hogy egy adott témában leírjam a véleményem vagy egy másik kedvenc szórakozásomról írjak, a filmekről. Így tehát jelenleg a paletta versekből, rövid történetekből, egy-két videóból, vélemény nyilvánításokból és szubjektív filmes kritikákból áll.

Rólam alapvetően elég annyit tudnotok, hogy normális ember vagyok, nem élek se nehéz, se könnyű életet. Átlagos, minden szempontból. Nyilván leszámítva azt, hogy szerencsére a családom és a párom körül vesz, akik erőt adnak nekem a mindennapokhoz. 

Fontos szerintem azt tudni, hogy attól függetlenül, hogy átlagos életet él valaki, még lehet, hogy valamiben egyáltalán nem átlagos. Mindenkiben van valami különleges, csak meg kell találni. Én úgy érzem, hogy magamban ezt az írásban találtam meg.

© since 2018, Aaron Pain blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.