Utam

Nézzem, hogy az élet összetör?
Nem! Felállok végre a székből.

Nem kell többet sebeket látnom,
Vagy a boldogságra éveket várnom.

Elindulok hát futva,
Hova jutok, azt csak Isten tudja.

Megyek míg érzek,
Míg mindenhol nem vérzek.

Aztán holtamból felkelve,
Újra felnézek a fellegekbe.

Látom fent a fényt,
Vár, hogy közölje a tényt:

"Nincs még itt az időd,
Porold le szépen a cipőd.

Mosd meg arcod,
Ez még bőven a Te harcod."

Nagyot sóhajtva ébredek,
Hegek fedik testemet.

De tudatomban csak egy dolog tetszeleg,
Egyben vagyok és teendőm van még rengeteg.

Elindulok hát futva, valameddig jutva,
de felszegett fejjel, délcegen, mint aki tudja...