Tinta

Fekete, kék, fehér és színes,
Egy darabka papír tintától nedves.

Folyik rajta fel, le, össze s vissza,
Gondolatok formálódni nem akarnak rajta.

Hirtelen a papírka elrepül, 
A tinta fröcsög, mindenütt szétvetül. 

Szék csapódik, asztal recseg, 
Ihlet híján az agy csak fecseg. 

Mászkál egy alak fel, s alá, 
A sorvég sehogy se formálódik rímes raggá. 

Dühöng, hisz miben jó volt most elveszett,
Egy új verssel hősünk igencsak tervezett. 

Bár nem érti miért, mégis csak visszaül,
Kezébe másik papír és új toll penderül. 

Írja már, irón sercen, keze jár sebesen, 
Az előző fecni közben a kukában pihen. 

Ömlik most fejéből a rímek sora, 
Érzi, elérkezett a nagyság kora. 

Kész is lett vagy tizenöt verssel,
Rohan, kiadatja, kicsit se kertel. 

Elfeledte közben, hogy első költeménye,
Összegyűrve várja a szürkeségbe. 

Bízott, hitt, naivan vágyakozott,
"Biztos csak elfelejtett ez a kis szórakozott." 

De évek múltán is csak szemétnek göngyölve,
Hiába várta, hogy alkotója visszatérjen megtörve.