Találkoztam az Ördöggel

A fotel egész kényelmes volt. Nem is gondoltam volna, hogy az öreg Lucifernek ilyen elegáns a dolgozó szobája. Kandalló, egy nagy ódon íróasztal, körben a falon lángnyelvek táncoltak és szürkésfekete alakok járták szívszorító táncukat a forróságban.

Lucifer csendben ült az asztalnál, összefont kezekkel és engem fürkészett. Próbáltam kitalálni, hogy mire gondol, de egyszerűen semmit sem lehetett leolvasni az arcáról.

De várjunk csak. Hiszen nem is tudjátok, hogy kerültem ide. Kezdjünk inkább ezzel...

Szóval...

Átlagos napnak indult, bementem dolgozni, lenyomtam a munkaóráimat, a túlóráimat és mikor eljött az idő, elindultam hazafelé. Az útvonalam se változott, mindig arra járok, már 25 éve, amerre aznap is mentem. Egy dolog volt csak, ami gyanús lehetett volna, de hát, 12 óra munka után tegye a szívére a kezét az, akinek bármi feltűnik, miközben a nyál szinte csorog ki a száján a fáradtságtól...

Na mindegy...megyek, lépdelek előre, mondván, nemsokára otthon vagyok és bevethetem magam az ágyamba végre. Bekapcsolom a TV-t, megnézek valami jó sorozatot és holnap indulhat elölről az egész mókuskerék.

Kb. 2 utcányira lehettem a házamtól, amikor váratlanul két alak jelent meg előttem. Olyan sötét volt valamiért, hogy az arcukat se tudtam kivenni, beszélni meg egyik se beszélt. Némák voltak, mint az éjszaka. Mikor közelebb értek, kezdtem gyanakodni, hogy valami baj fog történni. Ám arra nem számítottam, hogy mikor odaértek hozzám, egy lyukba zuhanok.

Nem is tudom megmondani pontosan, hogy mennyit estem lefelé, de egy örökkévalóságnak tűnt. Volt időm gondolkodni. Ahogy szokták mondani, az emberben ilyenkor lejátszódik az élete filmje.

Szomorúan vettem tudomásul, a lepörgő emlékek között, hogy gyakorlatilag semmi emlékezetes nem történt velem az életem során. Nem voltam soha igazán boldog vagy elégedett, azzal, amim volt. Szörnyű érzés, amikor tudatosul benned, hogy zéró hatásod volt a körülötted lévő világra.

A zuhanás végén pedig a már említett fotelben ocsúdtam fel, ahol, mint mondtam, szemben ült velem Lucifer, aki maga volt az Ördög.

Hirtelen felpattant a helyéről, közel jött hozzám és az arcomba hajolt. Izzó, vörös bőre kínzóan forró volt a testemnek, égetett a közelsége valósággal. A torka úgy lüktetett, mintha a szíve verne benne. Egész testemben remegtem és felkészültem a legrosszabbra...

Majd, megszólalt, érces, mély hangján:

- Bánod-e - formálta lassan a szavait - ember, hogy tetteid olyan védelmet adtak csak ellenem, amit egy kis szikra is lángra lobbantana?

A félelemtől megszólalni se bírtam. Hangja a folyamatosan a fülemben rezonált, hiába nem beszélt már. Csak ültem ott, verejtékező homlokkal, halálfélelemmel az arcomon. Ekkor tenyerét az alkaromra tette. Elviselhetetlen fájdalom szaladt végig az egész testemen. Sercegő hangot hallottam, ami után égett hússzag terjengett.

- Miért rettegsz - szólalt meg újra - ha nincs okod arra, hogy meggyónd tetteid? Miért égeti tenyerem a bőröd, ha nincs miért felelned a pokol tornácán az ítélet napján?

A hátából ekkor két óriási, démoni szárny emelkedett ki, majd megragadott a másik kezével is, és hihetetlen sebességgel elindult felfelé, áttörve, az irodája plafonját, miközben magával húzott.

A fájdalom ugyan elhomályosította elmémet, mégis láttam, hogy különböző világokon törünk keresztül, ahogy szakadatlan emelkedünk. Két dolog volt csak minden helyen egyforma: a sötétség és a maró füst.

Hirtelen megálltunk, egyik pillanatról a másikra, majd Lucifer ismét rám nézett és a következőket mennydörögte felém:

- Szabadulj meg terheidtől vagy pusztulj és ragadjanak a mélybe örökre!

Ezzel elengedett és ismét zuhantam. Felkészültem a legrosszabbra, gyakorlatilag tudtam, hogy ez itt a vég. De valahogy, zuhanás közben, mégis egy olyan érzés fogott el, hogy van még mit tennem, sőt, van lehetőségem arra, hogy változtassak.

A következő pillanatban az utcán ébredtem, ahol a két homályos alak tartott felém. A földön feküdtem és iszonyatosan fájt a fejem. Oda is kaptam, majd konstatáltam, hogy vérzem is. Körülnéztem. Magam körül mindenfelé iratokat láttam, szétdobálva. Gyorsan keresni is kezdtem a tárcámat, de persze nem volt meg...azok az iratok az enyémek voltak, legalábbis, amik maradtak belőlük.

Kiraboltak és leütöttek...tudatosult bennem a szomorú felismerés. De legalább az Ördög csak egy álom volt, fújtam ki magam és visszaültem a földre.

A biztonság és magam megnyugtatása érdekében a kabátom ujját felrántottam azért, hogy lássam valóban csak rémkép volt...viszont amilyen látvány akkor fogadott, azt nehezen hittem el még így is.

Ott voltam, leütve, kirabolva, egyedül, egy nagy, tenyér alakú heggel az alkaromon...

Felnéztem az égre, majd annyi suttogtam:

- Úgy látszik, mégis csak találkoztam az Ördöggel...