Magyar föld
Kedves Hungária, szép magyar föld,
Zavarna-e ha valaki rólad költ?
Mondd, hogy nem, engedj teret,
Pár soron át ígérem, dicsérgetlek.
Ritkán lát ember ily csodát,
Páratlan gyönyörűségű tájak sorát.
Hegyeid bár nem magaslanak,
Így is elegendőek a magyar sasnak.
Vannak még tavaid, mik el nem apadnak,
Jól esik néha leülni náluk háttal a partnak.
És ott az Alföld, a végtelen pusztaság,
Földek, bokrok, fák, amíg a szem ellát.
Csak néped nem tisztel eléggé,
Emiatt lehetsz lassan az enyészeté.
Ne aggódj, lesz még idő, mikor szíved újra kinő,
Harsogja majd újra erőd a híres Dobogókő.
Hisz Te vagy az, kin otthonra leltünk,
Érted érdemes kitenni szívünk, lelkünk.
Honfoglaló atyáink vére, itt van bennünk félretéve,
Nem veszett el az, hiába dolgozott az idő ellenére.
Ígérem, érted mindig, mindent megteszek,
Te vagy az, ki mikor semmim sincs, akkor is szeret.
Hazámra gondolva, szívemmel dobolva,
Gondolok rád, s minden féle jóra.
Kedves Hungária, csodás magyar föld,
Gazdag minden ember, ki neked költ.
