Gondolatok a karácsonyról

Aki
most arra számít, hogy a szokásos negédes ömlengés fog következni, az sajnos
csalódni fog. Ami most leírok, az végtelenül kiábrándító lehet majd, de mégis
valahol igaz talán mindenkire és őszinte. A karácsony egy olyan vetülete, amibe
az évek alatt ritkán gondolunk bele. Bár, persze, miért is gondolnánk bele, hiszen
nincs erre se időnk, se kedvünk többnyire.
Menjünk vissza pár évet az időben. Kezdésnek mondjuk a gyerekkorba, amikor azt hitted, hogy a Jézuska valóban hozza az ajándékokat, a fa többnyire készen állt, szólt a zene és boldogan érkeztél meg a ház/lakás azon részébe, ahol a fa állt és család ünnepelt. De ha úgy nézem, akkor az egész napnak, sőt az ünnepeknek egy olyan feelingje volt, ami ma már nincs meg, vagy nagyon keresni kell szerintem. Szenteste reggelén felkeltél és érezted, hogy valami ma más, boldogság járta körbe a levegőt. A szüleid mosolyogva fogadtak, kint hideg szél fújt, de mégis a nap fénye meg-megcsillant a hófedte utcákon. Várva vagy váratlanul vendégek érkeztek, hoztak mindenféle finomságot és még több jókedvet. Délután a szobámban voltam Én személy szerint. Vagy aludtam vagy nagymamám lefoglalt valamivel, amíg odalent a "Jézuska" előkészült. Kora este pedig megszólalt a csengő, ami a Jézuska eljövetelét jelentette. Őrült rohanással érkeztem meg a nappaliba, ahol a szemem elé tárult a karácsonyfa, minden pompájával. Alatta ajándékok tömkelege, szétosztva, pakkokba rendezve. A háttérben szól a "Mennyből az angyal", a család közösen énekli, míg a félhomályban csendesen gyönyörködsz a műremek szinten álló fában. A dal véget ér, a fények felkapcsolódnak, az idő az ajándékoké. Ő Istenem, de szép is volt, főleg, ha a Tiéd lehetett a legnagyobb csomaghalmaz. Boldogsággal töltődve aprítottam a csomagolásokat, egyik játéktól ugrottam a másikig és legalább 1-1,5 óra volt, mire megnyugodtam annyira, hogy akár egy valamivel is hosszabb ideig elfoglaljam magam. A közös vacsora után pedig boldogan feltöltődve hajtottam álomra a fejem. Itt még a másnapot is leírnám, mert számomra az is utánozhatatlan érzés volt kicsiként. Reggel, mikor felkelsz bemész a nappaliba, ahol áll a fa, az egy csodálatos pillanat volt mindig. Egyrészt megnyugodtam minden alkalommal, hogy nem képzeltem, valóban megtörtént a tegnapi nap. Másrészt pedig a fenyőfa illata, keveredve az asztalra kitett karácsonyi sütemények aromájával elképesztő és varázslatos elemet alkotott számomra.
Aztán ez a sok boldog érzés szépen lassan átalakul. Az évek telnek, Te nősz, a gondok száma és a teendők mennyisége pedig minden évben a karácsony közeledésével exponenciálisan emelkedik. Az egész feeling egy kötelező elemmé válik az életedben, kezdve az ajándékok beszerzésével, a karácsony 3 napjának logisztikai beosztásával, az időrenddel, a családtagra fordított idő egyenlő beosztásával, a sütés-főzéssel, a fafaragással, a díszítéssel és nagy boldog közös ünnepléssel. Ha pedig éppen még szülő is van, akkor a korábbiak hatványozottan igazak, mindemellett pedig még a gyermekednek vagy gyermekeidnek is maximálisan meg kell felelned, hogy a benned még finoman pislákoló gyerekkori emlékek képét átadhasd megfelelően.
Gyakorlatilag a stressz első fokozata nagyjából november környékén érkezik meg az emberek amúgy is eseménydús életébe. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ebbe bőven belejátszik a belső nyomáson kívül a körülöttünk lévő környezet. Éppen csak túl vagyunk a Halottak napján és a Mindenszenteken (amikor ugye alapból gyászolunk, vagy szeretteinkre emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk), máris szinte mindenhonnan a karácsony beteges vásárlási őrülete és elképesztő rongyrázása zúdul ránk. Beszélhetünk itt TV-ről, üzletekről, vagy bármi hasonlóról. Novemberben már mindenhol kint vannak az aktuális karácsonyi akciók, készletek, a TV-ben üvölt az arcodba, hogy mit kell venned ahhoz, hogy továbbra is tükörbe tudj nézni majd.
Aki nem szereti az utolsó napos rohanást, az nagyjából ekkor kezd el azon is gondolkodni, hogy "Úristen, mit vegyek az XY-nak?" És amikor ez a gondolat megfogalmazódott, akkor indul el igazán az agyrém. Töröd a fejed, bújod az internetet, mindenféle minőséget nélkülöző karácsonyi cikkek rád ömlesztett tartalmát próbálod a helyén kezelni, miközben egy éppen karácsonyra összeokádott webshopban próbálsz a használhatatlan menüpontok között navigálni. A november ezzel és az ajándékok beszerzésével el is megy nagyjából.
Máris itt a december. Oké, de az ajándékok megvannak, vagy legalábbis egy része, hála az égnek. De még egy nagyon fontos dolog hátra van, mégpedig a fa! Na az a kemény dió. Iszonyat sok pénzbe kerül, a fele 2 nap alatt ledobja a tűlevelét, mert már májusban kivágták, hogy december 24-re ott legyen a lakásodban. Nem beszélve arról, hogy mekkora társadalmi problémát jelent véleményem szerint az, hogy kb. 2 hét miatt fák százezrét vágják ki, hogy utána a kuka mellett végezzék. Tisztelet a kivételnek, de sajnos van, aki arra is képes, hogy átvigye a szomszédos villamos megálló BKK-s kukája mellé a szétszáradt, csoffadt fáját. Botrány.
Na jó...mélylevegő, térjünk vissza a lényegre. Szóval, megvan a fa. Kb. fél hónap van még hátra karácsonyig. Eddig jók vagyunk, de újabb nagy kérdés. Mi legyen a díszekkel? Egyrészt, kinti díszítés legyen? A gyerekeknek biztos tetszene, de hát ugye nem olcsó. A fa színei és azok kiválasztása pedig a külön többoldalas értekezést is megérne. Ezen felül pedig az sem mindegy, hogy egy már korábbi, meglévő dísz kerül ismét a fára, vagy most valami teljesen újra vágysz. Ha a régi jó, akkor szerencséd van, spóroltál némi időt. Ha nem, akkor arra is költeni kell. A lakás/ház többi részének díszítéséről nem is beszélve.
Már csak napok vannak hátra a nagy napig. Nézzük: Fa? Pipa. Ajándékok? Pipa. Díszítés? Pipa. Csomagolás? Na basszus!! Van hozzá papír? Túrod a tavalyi díszek helyét, mert úgy emlékszel, hogy abból a Disney csomagolópapírból még maradt a gyereknek, de persze nem maradt...rohanás, bolt, választás, futás a pénzárhoz...de várjunk csak, áh, ez mégse lesz jó az XY-nak...futás vissza, majd újabb válogatás és végül 5-6 tekercs csomagoló papírral felvértezve hagyod el a tett színhelyét. A csomagolás megint órák és tiszta stressz, hogy ne úgy nézzen ki, mint amit most szedtek ki a kutya szájából. De tegyük fel, hogy megvan. Van-e még valami? Jaj, hát persze, még nem sütöttem semmit és nem főztem. Hozzávalók megvannak? Ha igen, akkor jók vagyunk és csak 1 vagy 2 teljes nap mire minden kész, ha nincsenek, akkor az még egy kör mire meglesznek...nem részletezem, de kb. ugyanaz a móka, mint a csomagolópapíroknál.
El is érkezik a nap, ha szerencséd van és a Jóisten is veled van, akkor különösebb gikszer nélkül le tudod zárni a napot és végül egy boldog mosollyal nyugtázni, hogy újabb karácsonyt éltél túl és szereztél örömet jó esetben több embernek.
Másnap reggel a fa illata ezek után már nem ugyan olyan, mint gyerekként. Tudva, hogy az ünnepek további része rohanásból fog még állni, nem teljes az öröm. Szülőként pedig abban bízol leginkább, hogy az az egy, vagy több csepp ember boldog legyen és a karácsony stresszéből ne érezzen semmit, csak a szeretetet és a törődést, amit egymásnak adtok.
Ha lementek az karácsonyi napok, akkor még pár nap, jó esetben szabadságon vagy az év végéig és kicsit talán pihenhetsz. Ha nem akkor munkával telnek a napok. A szilveszter éji buli és várakozás az újévi megváltásra pedig ismét csak egy képmutatás, egy hiú remény, hogy majd, ami eddig úgy ment ahogy, varázsütésre a következő évben megváltozik.
Hamarosan pedig eljön a vízkereszt és a karácsonyfa lebontásával végérvényesen magad mögött hagyhatod ezt az időszakot. Talán ez az egész legszomorúbb része, amikor látod, hogy valami elmúlik, valami, amit 20-30-40-50 évvel ezelőtt még őszinte naivitással vártál és tűkön ültél, hogy eljöjjön...ma pedig már 1-2 nap kivételével talán az egész év legstresszesebb időszaka...