Családi élet - 2025

Így 2025-re már elég sokat fejlődött az ember, ha a családról van szó. Nem arról beszélek persze, hogy a család mennyire fontos vagy nem fontos, hiszen az már viszonylag régen egyértelművé vált az emberiségnek. Itt most inkább arra gondolok, hogy az elmúlt 20-30-40 évben a családok dinamikája megváltozott, a tudás ami a szülők kezébe került az információs társadalom terjedésével kulcsfontosságú lett a gyerekek helyes nevelése és helyes értékek átadása során. A testi fenyítéstől való egyre nagyobb elhatárolódás, a pozitív nevelés terjedése, a jutalmazás és büntetés intézményének újragondolása vagy elhanyagolása stb., sokáig lehetne sorolni, hogy mennyi minden változott.

Viszont egy valami, újdonságként be is jött az életünkbe az idő előrehaladtával. Ez pedig nem más, mint a social média, az internet jelenléte és hogy folyamatosan online vagyunk szinte. Persze, tisztelet a kivételnek. Emellett pedig az is a mindennapok része lett, hogy a zsebünkben lévő telefonokkal gyakorlatilag bármit és bármikor meg tudunk örökíteni és azonnal meg is osztani, ha annak érezzük szükségét.

Ennek a dolognak láttam az elmúlt 2 napban több, számomra elkeserítő példáját. Apukaként, az ember többször megfordul olyan helyeken, ahol akarva akaratlan találkozik másik szülőkkel. Amikor pedig éppen nem lohol a gyermeke mögött, akkor van lehetősége felemelni a fejét és körbenézni, hogy mi történik.

Első példa:

Egy sima hétköznap délután. A gyerekekkel elmentünk fagyizni. A fagyi után pedig gondoltuk a feleségemmel, hogy elvisszük még a kicsiket a szomszédos játszótérre. Bent, némi jobbra-balra rohangálás után végül a hintánál kötöttünk ki. Ahogy felnéztem, miközben hintáztattam a gyereket, azt vettem észre, hogy egy pár bejön az ajtón a játszótérre. Természetesen velük volt a gyermekük is, egy olyan 6 éves forma kisfiú. A fiú az érkezéskor el is szaladt, gyorsan felment a mászókára és felvette a játszótér tempóját. A szülők leültek a padra, egymás mellé. A sokkoló pillanat itt jött számomra: Ahelyett, hogy beszélgettek volna, fél szemmel a gyerekre figyelve, mindketten elővették a telefonjukat és elmélyedtek benne. Egy szót nem szóltak egymáshoz, egyszer sem néztek fel, hogy hol van a gyerek, merre jár és mit csinál. Az Ő érkezésük után kb. 25-30 percig voltunk még Mi ott a játszótéren és ez a jelenség egy pillanatra sem maradt abba, végig ezt csinálták. Régen láttam ennyire megdöbbentő dolgot, legalábbis nekem az volt.

Második példa:

Volt egy ingyenes program, ahova a gyerekekkel el lehetett menni, mert volt ott sok olyan érdekesség, ami nekik is örömet és élményt jelent. Az egyik egy kisvasút volt, ahol mini gőz és elektromos vasúttal lehetett körbemenni a helyen. Én nem ültem fel, ezért volt lehetőségem kintről készíteni pár képet, amellett, hogy élveztem, ahogy a gyerekeim örülnek és Ők is élvezik a körutat a vonattal. Mások viszont felmentek a gyerekkel a vasútra, de végül ahelyett, hogy az utat vagy a gyerekkel töltött időt élvezték volna, végig a telefonjukkal fényképetek vagy videóztak.

Szóval, itt vagyunk, 2025-ben és annyira a digitális világban élünk, hogy a szemünk előtt játszódó dolgokat már észre sem vesszük. Ha pedig észre is vesszük, akkor annyira leköt minket a megörökítése a pillanatnak, hogy lemaradunk valójában róla és bár digitális formában meglesz, az emlékeik között nem fogjuk megtalálni, csak azt, hogy a telefont nézzük. És tegyük fel a kérdést, őszintén magunknak: Az elkészült videókat hányszor és milyen időközönként nézzük meg valójában? Szerintem, ha erre tényleg magunkba nézve válaszolunk, akkor a válaszok ilyenek lehetnek: "Hát, néha, időnként" "Nem is tudom, évek óta nem néztem vissza" "Le van mentve, de nem szoktam nézegetni" stb.

Ergó, megéri?

Nem éri meg! Éljük meg a pillanatot, legyünk ott a jelenben!

Nem azt mondom, hogy ne készítsünk egy-két képet, de ne a telefon legyen a különböző események, kirándulások vagy csak szimpla játszótér alatt a középpontban, hanem Te vagy a gyerekek, ha vannak, hiszen, élményekért élünk, a jelenben, nem fényképekért és videókért a jövőben.